Mi a korai: Korai magömlésről akkor beszélhetünk,
ha a férfi nem tudja megfelelően kontrollálni
magömlésének idejét, illetve a
közösülés során, nem képes addig
késleltetni magömlését, míg a partnere
el nem jut az orgazmusig.
Ha a petting, az előjáték elégséges volt, a
Nők egy része akár 2-3 percen belül is el tud jutni
a behatolás után az orgazmusig, de ez nem cél, a
szex lényege nem a gyorsasági rekordok
felállítása. A férfiak is pár perc
közösülés után eljutnak a
magömlésig, illetve annak előrejelzési
szakaszáig. Ebben az előrejelzési szakaszban a
férfi még képes a magömlését
késleltetni. Az egyik baj épp az, ha nem tanulta meg
kontrollálni az orgazmusát, és
néhány perc után az tényleg be is
következik. A korai magömlésnek több oka is
lehet, íme egy technika a legegyszerűbb ok
hárítására, amikor tényleg csak
arról van szó, hogy meg kell tanulni magunkat
kordában tartani.
Az elszorításos technika:
Az elszorításos, vagy "squeeze" technikánál
nem arról van szó, hogy a makkon, a
húgycsőnyílást be kellene szorítani. Nem is
a hímvessző tövét kell elszorítani.
A hímvessző, vagy pénisz alsó oldalán a
makk pereme eltűnik, egybeolvad a hímvessző
törzsével. Kb. itt, közvetlenül a makk alatt
aránylag erősen megszorítjuk a hímvesszőt, ez
meggátolhatja a magömlést. Akkor, ha megfelelő
helyre, megfelelő időben, és megfelelő erőséggel
alkalmazzuk az elszorítást. Ez tanulás,
gyakorlás kérdése. Minden férfinál
működő biológiai reflexműködés ez. Ezen a
helyen vezetnek azok az idegpályák, melyek a
magömlésért, illetve annak
blokkolásáért felelősek. Figyelni kell, azonban,
hogy nehogy túl későn alkalmazzuk. Az
ejakuláció előtt
van egy 4-8 másodperces elkerülhetetlenségi szakasz,
amikor már sehogyan sem akadályozhatjuk meg a
magömlést. Ilyenkor beindul az ejakuláció
szimpatikus idegrendszer által vezérelt reflexfolyamata,
ami ilyenkor már végigfut. A férfiaknak meg kell
tanulniuk érezni, tudatosan felismerni, azt az
előrejelzési szakaszt, amikor érzik, hogy, ha
folytatják a közösülést vagy a
hímvessző ingerlését, kb. 7-20 másodperc
múlva bekövetkezne a magömlés. Ekkor van itt a
cselekvés ideje, vagy egy kicsit korábban. A
közösülést, vagy a pénisz egyéb
ingerlését megszakítva, alkalmazzuk az
elszorításos technikát! Amíg a
pénisz pihen, a férfi foglalkozzon a Nő erogén
zónáival.
A legjobb, ha a férfi először saját magán
gyakorolja be, ismeri meg a technikát, pl.
önkielégítés alkalmával. Figyelje az
időzítést, az elszorítás helyét,
erősségét, és az elszorítás
időtartamát. A hatékony időtartam változhat 5-10
másodperc között is. Ezután megszűnik az
ejakulációs inger, az izgalmi szint kissé
visszaesik. Kis idő után folytatható a
szeretkezés, vagy öningerlés.
A következő lépés, hogy az
elszorításos technikát a partner alkalmazza a
párján, amikor ezt a férfi jelzi. Ezt a
legkönnyebb megtanulni, begyakorolni a hímvessző
kézi ingerlésnél, vagy a
fellációnál, amikor a nő szájjal és
kézzel is ingerli a péniszt. Előnye az, hogy, a Nő
számára a makk alatti rész
elszorítása a hüvelykujjára esik.
Ezért célzottabban alkalmazható az
elszorítás, mintha a férfi saját
magának csinálná. (A saját
elszorításnál a pénisz nem ehhez áll
"kézre".) Az elszorításos technika
többször egymás után is alkalmazható.
Semmiféle káros hatása nincsen. Ha az
elkerülhetetlenségi szakaszban próbálkozunk,
kellemetlen, éles érzés mellett következik be
a magömlés. Ilyenkor, inkább, hagyjuk, hogy a
magömlés spontán folyamatában
bekövetkezzen. Azaz ne alkalmazzuk, vagy hagyjuk abba a "squeeze"
technikát.
Hangsúlyozom, hogy a szeretkezéseknél legjobb, ha
először a nő elégül ki. A férfi lehetőleg
várja be partnerét. Vagy 5-20 perces refrakter
fázis után újra próbálkozzanak.
Megjegyzem, hogy a korai magömlés kezelésének
más technikái is vannak, pl. start-stop technika,
fantáziálás, stb. Nem is beszélve a
feltáró, analitikus jellegű kezelésekről,
és a gyógynövényekről.
|